A mesterséges intelligencia vajon hidat épít az alacsony képzettségű és gyakran alapkészségek (írás, olvasás, számolási és digitális alapkészségek) terén kihívásokkal küzködő felnőttek számára a munkaerőpiac felé – vagy éppen tovább mélyíti a szakadékot? A digitális átállás már nagyban zajlik, és a felnőttképzés kulcsszereplői nem maradhatnak ki ebből a folyamatból. De mit tehetünk azért, hogy az MI ne újabb akadályt, hanem valódi esélyt jelentsen a leginkább sérülékeny tanulóink számára? Az alábbi cikk gyakorlati példákon és kutatási eredményeken keresztül segít újragondolni az inklúzió és a technológia kapcsolatát – és konkrét kapaszkodókat ad a tudatos tervezéshez.

A cikk azt vizsgálja, hogy a mesterséges intelligencia miként járulhat hozzá az alacsony képzettségű felnőttek tanulási és foglalkoztatási esélyeinek javításához. Rámutat arra, hogy miközben a munkaerőpiac gyorsan digitalizálódik, sok felnőtt – különösen a hátrányos helyzetű csoportok – nem rendelkezik azokkal az alapkészségekkel és digitális kompetenciákkal, amelyek szükségesek lennének a változásokhoz való alkalmazkodáshoz. Az MI személyre szabott, rugalmas tanulási lehetőségeket kínálhat, de megfelelő szakpolitikai támogatás, infrastruktúra és szakmai figyelem nélkül fennáll a veszélye annak, hogy éppen azok maradnak el a fejlődésben, akiknek a legnagyobb szükségük lenne segítségre.

A szerző hangsúlyozza, hogy az egyenlőtlen hozzáférés nem csupán technikai kérdés. A digitális eszközök hiánya mellett olyan tényezők is akadályt jelentenek, mint a kudarctól való félelem, a korábbi negatív tanulási élmények vagy a technológiával szembeni bizalmatlanság. Éppen ezért kiemelt szerepet kapnak a közösségi tanulási terek, a könyvtárak, a helyi szervezetek és a munkahelyek, ahol támogató, biztonságos környezetben valósulhat meg a tanulás. A munkahelyi tanulás különösen fontos terep lehet, amennyiben a technológiai megoldásokat emberi mentorálással és támogató szervezeti kultúrával ötvözik.

A cikk végül a tudatos, inkluzív tervezés jelentőségét emeli ki. Az MI-alapú oktatási megoldásokat úgy érdemes kialakítani, hogy azok figyelembe vegyék az alacsony készségekkel rendelkező tanulók valóságát, nyelvi és digitális kompetenciáit, valamint eltérő élethelyzeteit. A különböző hibrid modellek alkalmazása, a tanulók bevonása a tervezésbe illetve a méltányosságot előtérbe helyező fejlesztés mind hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a mesterséges intelligencia valóban az inklúzió eszköze legyen – ne pedig az egyenlőtlenségek újratermelője.

Az eredeti angol nyelvű cikk magyar fordítását Bajka Györgyi közölte az EPALE felületén.