Hogyan formálja át a mesterséges intelligencia a felnőttképzés jövőjét – és vajon mi irányítjuk a technológiát, vagy az irányít bennünket? Az MI ma már nem csupán eszköz, hanem a tanulástervezés egyik meghatározó tényezője, amely alapjaiban változtatja meg a tanulástervezés szerepét és módját. De hogyan őrizhetjük meg a pedagógiai, andragógiai értékeinket, miközben kihasználjuk az automatizálás, a személyre szabás és az adaptív rendszerek előnyeit? Az EPALE-n megjelent alábbi cikk gyakorlati szempontokon és ismert felnőttképzési modelleken keresztül segít eligazodni az MI lehetőségei és buktatói között – inspirációt és kritikus gondolkodásra ösztönző kérdéseket kínálva minden olyan szakembernek, aki tudatosan szeretné alakítani a jövő tanulási folyamatait.

A cikk azt vizsgálja, hogyan alakítja át a mesterséges intelligencia a felnőttképzési programok tervezését, és mire érdemes figyelniük a tanulástervezőknek az MI alkalmazásakor. Hangsúlyozza továbbá azt is, hogy az MI önmagában nem garancia a sikerre: kulcsfontosságú a tudatos, a tanulói igényeket középpontba állító tervezés. Fontos kérdés a megfelelő hozzáférés biztosítása az eszközökhöz, a minőségi “promptolás” avagy az MI-nek adott szövegszerű utasítások szerepe, valamint az, hogy vajon változik-e az oktatók és tanulók autonómiaszintje az MI használatával. Sok más előnye mellett az MI támogathatja az egyéni tanulási igények figyelembe vételét, a gyors visszajelzést és az adminisztratív terhek csökkentését, ugyanakkor fennállhat a veszélye a túlzott egyszerűsítésnek, az egyenlőtlenségek további erősödésének vagy akár a kritikai gondolkodás háttérbe szorulásának is.

A szerző a felnőttképzésben ismert tanulási modelleken keresztül elemzi az MI lehetőségeit és korlátait. Az ADDIE modell alkalmazása során az MI jelentősen támogathatja az igényfelmérést, a tartalomfejlesztést és az értékelést, ugyanakkor nem mindig vagyunk képesek e modell és az MI segítségével megfelelően kezelni az összetett tanulási helyzeteket vagy a humán (az ún. soft vagy puha) készségek mérését. A Design Thinking megközelítésben az MI támogathatja az ötletelést és a prototípus-készítést, de túlzott használata visszafoghatja a kreativitást. Mezirow transzformatív tanuláselmélete kapcsán az MI új nézőpontokat és „mi lenne, ha” forgatókönyveket kínálhat, ám a mély, érzelmi és erkölcsi átalakulás továbbra is az oktató felelőssége marad.

A cikk végkövetkeztetése szerint az MI új lehetőségeket teremt az együttműködő, rugalmas és személyre szabott tanulási környezetek kialakítására. Az oktató szerepe egyre inkább facilitátorrá, támogató „útitárssá” alakul át, aki segíti a tanulókat az önálló, kritikai és reflektív tanulási folyamatban. Ugyanakkor az MI csak akkor járul hozzá valódi minőségi fejlődéshez, ha alkalmazása során megőrizzük a tanulóközpontú andragógiai értékeket, és tudatos egyensúlyt teremt a technológiai lehetőségek és a személyes, átalakító tanulási élmények között.

Az eredeti angol nyelvű cikk magyar fordítását Bajka Györgyi közölte az EPALE felületén.